Száz Völgy Természetvédelmi Egyesület

Száz Völgy

Természetvédelmi Egyesület

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Komárom-Esztergom megyei Csoportja, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság és a Száz Völgy Természetvédelmi Egyesület harminchatodik alkalommal rendezte meg a Hopp Ferenc Madarásztábort a naszályi Ferencmajori-halastavak területén 7 hetes időszakban, 2026. július 13. és augusztus 30. között.

A madarásztábor fő célja a madárvonulás kutatás, gyakorlati madár- és természetvédelmi munka mellett a megyei fiatalok szemléletformálása, természetvédő utánpótlás kinevelése, és természetvédő közösség építése. Idén 153 fő kapcsolódott be a tábori életbe.

A korábbi évekhez hasonlóan a jól kiépített Ferencmajori Madárvárta infrastruktúrája segítette a napi munkát. Összesen 21 db 12 méteres, valamint 2 db speciális (9, illetve 12 méter magas) hálókkal dolgoztunk. Ezek a fix hálóállások egészen november közepéig működnek majd. Közeli parlag területen 5 db 12 méteres hálórendszert építettünk fürjek és lappantyúk befogására. Vízimadarak befogását 4 db háló segítette iszapfelületeken felállítva.

A 7 hétig tartó szakmai munkának köszönhetően 79 madárfaj, összesen 4257 egyedére került gyűrű.

A teljes intervallumban tapasztalható volt a tartós aszály hatása. Ráadásul ez már a harmadik aszályos év volt folyamatában. Szinte minden kisvíz, vízfolyás kiszáradt már a tavasz folyamán. A kevés táplálék miatt a madarak szaporodási sikerére alacsony volt, talán a nádiposzáták kivételével. Ennek következményeként visszaesett erősen a fogott madarak egyedszáma.

Az tábori időszak alatt az időjárás szinte végig meleg, vagy kánikulai meleg volt, erős lehűlés elmaradt. 3 esetben alakult ki heves szélvihar. 2 frissítő kisebb visszahűlés és 2 eső „hűtötte” a tábori időszakot. 

A tartós aszály miatt a nádas hálóállás mögötti 11-es tó vízállása folyamatosan csökkent június végétől, így kisebb iszapsziget, szegély alakult ki időszakosan. Ezen 2 hétig nyílt érdemben lehetőség partimadarak befogására. Ebben az időszakban a gyűrűző asztalnál szinte folyamatosan, 24 órában zajlott a munka.

A jelölt madárfajok között egyaránt találkozhattunk megszokott, valamint a Madárvártán ritkábban látható fajokkal.

A poszáta fajok (Sylvia sp.) egyedszáma átlagos volt. A barátposzáta 923 egyede meghatározó a nádiposzáta fajok (Acrocephalus sp.) jelenléte mellett. A fülemülesitke, a karvalyposzáta, a berki tücsökmadár, a kékbegy, a lappantyú, a kakukk, a nyaktekercs, a vízityúk, a böjti réce, az üstökös réce, a darázsölyv, a héja, a kis vízicsibe, a hamvas küllő és a füleskuvik volt a színező elem. A tábor faja a kuvik lett!

A Ferencmajori-halastavak 11-es tavában elhelyezett partimadaras hálók eredménysora: küszvágócsér, sárszalonka, réti cankó, erdei cankó, billegetőcankó, pajzsoscankó, szürke cankó, kis lile.

A vonulás következtében éjszakázásra beszálló fecske fajok közül szép számmal tudtunk gyűrűzni, így ennek köszönhetően a füsti fecske (Hirundo sp.) volt a második leggyakoribb a maga 828 egyedszámával.

A tábori időszak során 4 külföldi (2 szlovák, 2 cseh) madarat fogtunk vissza.

Az étkeztetést Naszály falu közértjeiből, illetve vendégfogadójából, a fürdést pedig lajtból, a Fényes-patak vizéből, illetve a község sporttelepén oldottuk meg.

Ünnep

A 36. madarásztáborban augusztus 15-én találtunk okot az ünneplésre. Vig Eszter Aletta és Lippai Károly madarászbarátaink egy héttel korábban kötöttek házasságot. A táborban 50 fős sereglett gyűlt össze és köszöntötte az ifjú párt.

Egyesületeink, a madarász közösség egy örök emlékül szolgáló ajándékkal, Zsoldos Márton erre az alkalomra készült festményével lepte meg a párt. 

Sok boldogságot, örömöt kívánunk közös életetekhez! 

A szakmai munka november közepéig folytatódik, ahova sok szeretettel várjuk az érdeklődőket!

A gyűrűzés érdekesebb fajai:

Fácán 2

Héja 2

Darázsölyv 1

Törpegém 9

Bütykös hattyú 22

Nyári lúd 1

Tőkés réce 2

Böjti réce 1

Üstökös réce 1

Vízityúk 2

Guvat 2

Kis vízicsibe 3

Fürj 47

Füleskuvik 3

Kuvik 1

Küszvágócsér 2

Erdei cankó 1

Réti cankó 8

Szürke cankó 1

Billegetőcankó 5

Pajzsoscankó 1

Kis lile 2

Sárszalonka 1

Jégmadár 41

Kakukk 1

Lappantyú 2

Gyurgyalag 23

Nagy fakopáncs 11

Közép fakopáncs 1

Zöld küllő 4

Hamvas küllő 1

Nyaktekercs 6

Partifecske 22

Füsti fecske 828

Vörösbegy 10

Fülemüle 52   

Nagy fülemüle 13

Kékbegy 1

Énekes rigó 17

Fekete rigó 17      

Kerti poszáta 89   

Barátposzáta 923

Kis poszáta 18 

Mezei poszáta 49  

Karvalyposzáta 2

Foltos nádiposzáta 702

Fülemülesitke 6

Réti tücsökmadár 5

Berki tücsökmadár 2 

Nádi tücsökmadár 37  

Cserregő nádiposzáta 680

Énekes nádiposzáta 80  

Nádirigó 101      

Kerti geze 8     

Fitiszfüzike 7  

Sisegő füzike 18

Csilpcsalpfüzike 5 

Szürke légykapó 11  

Kormos légykapó 18  

Örvös légykapó 14      

Széncinege 44      

Kék cinege 54      

Barátcinege 4      

Őszapó 21          

Barkóscinege 51 

Függőcinege 10  

Csuszka 3

Hegyi fakusz 1

Rövidkarmú fakusz 3   

Tövisszúró gébics 24  

Seregély 29

Szajkó 1

Sárgarigó 7      

Házi veréb 4

Mezei veréb 11  

Tengelic 1

Zöldike 7   

Erdei pinty 9

Nádi sármány 34      

Összesen: 4257 példány (79 faj)

Scroll to Top